Ujj Mészáros Károly a Liza, a rókatündér után félretette a meséket és a varázslatot, ezúttal egy komor, skandináv hangulatú thrillert készített, ami a korrupcióval átitatott, politikai zavargásoktól forrongó Budapest utcáin játszódik.
A stílus tehát eléggé eltér a rendező előző filmjétől, azonban az átgondolt, egységes látvány szerencsére megmaradt. Nyoma sincs a magyar alkotásoknál gyakran steril képi világnak, már a nyitójelenetek beállításaiból, drónfelvételeiből és az eközben szóló zenéből nyilvánvalóvá válik, hogy a monumentális hatás elérése volt a cél - ez pedig még akkor is dicséretes próbálkozás, ha nem mindig jött össze. A kivitelezés technikailag profi, néha mégis erőltetettnek, mesterkéltnek hatnak azok a pillanatok, amik nagyon epikusak akarnak lenni.
A színészekkel kapcsolatban is felemás a helyzet. Balsai Móni esetében inkább a karakter mentális sérültsége volt időnként zavaró (az sem feltétlenül negatív értelemben), nem az alakítás, a mellékszereplők szájából viszont néha elég élettelenül hangzottak a mondatok. Pedig amúgy jó csapatot sikerült összegyűjteni, a gyengébb párbeszédeket inkább a forgatókönyv hibájának éreztem. A sztori viszont érdekes, csavaros, a politikai utalásokat is bátran felvállalja, és ez az árnyalat kifejezetten jól áll neki. Ez is erősítette a skandináv hatást, de ettől még az X - A rendszerből törölve igazán magyar film. Nincs szükség konkrét nevek, szervezetek megemlítésére, ahhoz, hogy a nézők könnyedén hasonlóságokat találjanak a valóság és a vásznon látottak között. Értékelés: 75%.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése