Szász Attila végre a tévéképernyők helyett a mozivásznakon mesélhetett el egy történetet, és ki is használta ezt a lehetőséget. Ismét Köbli Norbert forgatókönyvéből dolgozott, ezúttal a II. világháború után játszódó film noir és thriller elemeket vegyítő, izgalmas alkotás lett a végeredmény.
A túl hosszúra nyújtott, kissé lagymatag felvezetés megijesztett, mert a korabeli Budapest hangulatának megidézése tetszett ugyan, de a sztori nem annyira kötött le. A főszereplő egy szélhámos, Hankó Balázs (Szabó-Kimmel Tamás), aki a háborúban eltűnt hozzátartozók után érdeklődő újsághirdetéseket használja ki. Elmegy a hirdetés feladójához, előad egy mesét arról, hogy a rokona mekkora hős volt, és ezért cserébe ételt, szállást vagy valamilyen ajándékot kap. Egy rosszul elsülő átverés után azonban vidékre kell menekülnie, ahol az erdőben lakó Juditnál (Kerekes Vica) és kisfiánál talál menedéket. Innentől kezdve a játékidő második fele már sokkal érdekesebb volt. Nem a tempó gyorsult fel, hanem a feszültség nőtt meg nagyon, és ez különösen igaz Judit férjének (Molnár Levente) váratlan hazatérése után.
Hirtelen minden jelenet izgalmas lett, minden szóra, gesztusra érdemes volt figyelni, a színészek pedig nagyon jól alakítottak. Molnár Levente győzött meg legjobban, neki tényleg minden mozdulatát élmény volt nézni. Többször is az jutott eszembe a játékáról, amikor a Becstelen brigantykban Christoph Waltz beszélgetésnek álcázva “vallatott” valakit, és ezekre a pillanatokra most is szívesen emlékezem vissza. A film ezen szakaszában már egyértelműen nem a történelmi események kapják a főszerepet, az emberi sorsok sokkal fontosabbak, ez a történetszál pedig kis változtatásokkal manapság is teljesen aktuális lenne.
Értékelés: 70%, nem volt az a tipikus maradandó, gyakran felelevenedő élmény, de amíg tartott, igazán jól szórakoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése