Így kell filmet csinálni egy zenekarról, ha a banda körüli hangulat átadása a cél! A The Dirt remekül bemutatja milyen érzés lehetett a Mötley Crüe közvetlen közelében lenni és élvezni vagy éppen elszenvedni a négy elvetemült metálzenész társaságát.
Pusztán az időzítés miatt is nehéz lenne elkerülni az összehasonlítást a Bohém rapszódiával, és egyébként is érdemes egymáshoz viszonyítva megvizsgálni a két teljesen eltérő megközelítést. Itt egyértelműen nem az Oscar volt a cél, és a kisebb költségvetés valamint a netflixes bemutató miatt is sokkal bátrabb tud lenni a The Dirt. A cím találó, ez tényleg egy mocskos, fésületlen, őrült hullámvasút, amiből végig árad a rock and roll életérzés, tipikusan az a film, ami a hibáival együtt is abszolút imádható.
A stáblistán nincsenek nagy nevek, a színészek közel sem olyan jók, mint Rami Malek, de ez egyáltalán nem zavart. Persze biztosan még jobb lett volna az összkép, ha a Mötley Crüe tagjait is ismert színészek keltik életre szuper alakításokkal, de ezzel valószínűleg több kompromisszum is járt volna, arra pedig semmi szükség. A történet így is magával ragadott, élveztem a hangulatot és néha a legolcsóbb poénokon is jót tudtam nevetni.
A valós tényeket ebben az esetben sem ismerem jobban, mint a Bohém rapszódia hátterét (egyik zenekarnak sem vagyok nagy rajongója, de mindkettőt kedvelem), szóval könnyen lehet, hogy itt is ugyanannyit ferdítettek rajtuk, de számomra nézőként nem ez az elsődleges, a teljes igazságot úgyis kevesen tudják. Azt sokkal fontosabbnak tartom, hogy ennek a filmnek jobban tudtam hinni, hiszen amit láttam az lényegesen reálisabb, életszerűbb volt, és azt éreztem, hogy talán tényleg így történt. A The Dirt nem hősökről vagy példaképekről szól, hanem egy egymás számára is nehezen kezelhető, a maga módján valahogy mégis összetartó baráti társaságról, aki nagyon szeretnek zenélni. Értékelés: 85%.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése