The World's End

Utólag már fura belegondolni, hogy a Haláli hullák hajnalát még csak azért néztem meg, mert a magyar cím alapján azt gondoltam, hogy valami Horrora akadva-szerű komédia lesz. Szerencsére az alpári poénok helyett megismerkedtem a Simon Pegg – Nick Frost – Edgar Wright trió humorával, ami határozottan megtetszett. Így következő filmjüket (Vaskabátok) már komoly elvárásokkal figyeltem, de ők akkor sem okoztak csalódást. Ezek után nem csoda, hogy amikor a világvégéből viccet csináló művükről először olvastam, azonnal látni akartam.

Kezdem a lényeggel: most sem csalódtam, az elejétől fogva megfogott a hangulat, és végig mosolyogva követtem az eseményeket. Ezúttal Simon Pegg játssza a trógerebb karaktert, aki eléggé emlékeztet a New Kids Nitro hőseire, de mivel szeretem azt a filmet, ez egyáltalán nem zavart. A sztori röviden annyi, hogy Gary King (Pegg) és 4 haverja egy középiskolai estén be akarta járni a kisvárosuk összes kocsmáját. Annak ellenére, hogy ez nem sikerül, Gary számára élete legboldogabb estéje lesz, és azóta csak szánalmasan sodródik az árral, és anélkül nő fel, hogy egy kicsit is komolyodna. A negyvenes évei környékén aztán beugrik neki a megoldás a problémájára: össze kell szedni a srácokat, és most már tényleg végigcsinálni a kocsmatúrát, mert őt csak ez érdekli igazán.

Ez a felütés pedig olyan poénokkal van fűszerezve, hogy akkor is vígan végignéztem volna a filmet, ha teljesen elmarad a címben megígért világvége. Teljesen belefeledkeztem a kocsmázásba és Gary beszólásaiba, így szinte meglepetésként ért, amikor megjelent a sci-fi szál a történetben. Ezt a sci-fit persze nem kell komolyan venni, inkább ilyen Doctor Who-szerű dologról van szó, konkrétan próbababákra emlékeztető, kék vérű robotok jelentik a veszélyt. Vagyis ők csak jót akarnak az emberiségnek, de hőseink ebből nem kérnek. Innentől beindul a preapokaliptikus kocsmatúra, amiről a Haláli hullák hajnala jobb pillanatai jutottak eszembe, és az, hogy az alkotók azóta talán még őrültebbek lettek – természetesen a szó jó értelmében. Persze vannak ennél konkrétabb utalások is a két korábbi Cornetto-filmre, a The World's End illik a trilógiába. 

Vicces, szórakoztató, társadalomkritikát sem nélkülöző film ez, amiben rengeteg az idézhető mondat, és másodszor nézve sem veszít az értékéből. Kedvem lenne konkrét jeleneteket elmesélni, amik nagyon tetszettek, de nem akarom lelőni a poént, így csak annyit írok, hogy a befejezés zseniális. Az értékelés pedig 90%, tuti, hogy még jó párszor újra fogom nézni!