Dunkirk

Christopher Nolan talán azzal tudta volna legjobban meglepni a nézőit, ha teljesen szokványos, a műfaj elvárásainak megfelelő háborús filmet készít. Ő azonban ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és a saját stílusában mutatta be a történéseket.

Már az sem mindennapos, hogy dicsőséges csata helyett egy visszavonulást választott témaként, de egy olyan sorsfordító jelentőségű, több százezer brit és francia katona életét megmentő akcióról van szó, aminél a puszta túlélés is győzelemként könyvelhető el. Dunkirknél nem az előrenyomulás volt a cél, hanem a veszteségek minimalizálása. Így a katonák sem hazafias lelkületű hősökként jelennek meg, hanem kétségbeesett, rémült, az életben maradásért önző tettekre kényszerülő, esendő emberekként. 

Ebből a kiindulópontból akár egy komoly, súlyos dráma is lehetne, Nolan filmjének azonban nem ez az igazi erőssége. A Dunkirk inkább egy háborús környezetbe ágyazott akció-thriller, amiben a feszültség legfeljebb kissé alábbhagy néha, de sosem szűnik meg teljesen. Így a nézőknek egy iszonyú intenzív, tömény élményben lesz részük, amire egyáltalán nem ajánlott fáradtan beülni. Még frissen, kipihenten is embert próbáló ez a folyamatos izgalom-dömping, a hatás pedig IMAX-ben teljesedik ki igazán. A hatalmas vásznon látott jelenetek és a zseniális hangkeverés elképesztően erős, magával ragadó hangulatot teremtenek. A karakterek nem sokat beszélnek, ellenséges katonát pedig egyáltalán nem látunk, de unalomtól még így sem kell tartani.

A három színtéren (föld, víz, levegő) zajló események eltérő időintervallumokat (sorrendben: 1 hét, 1 nap illetve 1 óra) mutatnak be, az átgondolt szerkesztésnek és bizonyos momentumok több szemszögből való bemutatásának köszönhetően mégis koherens egésszé tudnak összeállni ezek a szálak. Az azonban időnként zavaró, amikor túl gyorsan váltják egymást a helyszínek. Ez a drámai hatást és a karakterekkel való azonosulás lehetőségét is csökkenti, hiszen senkit nem látunk annyi ideig folyamatosan, hogy igazán szorítani tudjunk érte. A döntés akár szándékos is lehet - talán Nolan azt akarta, hogy ne egy-két konkrét emberért, hanem a tömegért izguljunk -, de ettől még nem feltétlenül jó.

Egy másik érdekes húzás, hogy vér szinte nem is jelenik meg a vásznon. Nem azt mondom, hogy Hacksaw Ridge-hez hasonló brutalitásra lett volna szükség, de mégiscsak háborúról van szó, a Dunkirk-féle megközelítés számomra kissé sterilnek hatott, némi mocskot még simán elbírtak volna a bemutatott képek.

Értékelés: 90%, igazi moziélmény, amiért tényleg megéri kifizetni a jegy árát, mert otthon nézve már valószínűleg jóval kisebbet fog ütni. Ez persze részben hátrány is, de ezt az értékelést egy IMAX-vetítés alapján írom.